Agrár drónok térnyerése hazai és nemzetközi szinten

Ma már nem elegendőek a föld műveléséhez azok az eszközök, amiket 50, vagy akár 20 éve használunk. A hatékonyság, a jövedelmezőség növelése természetesen ma is alapvető követelmény, de az csak úgy lehetséges, ha közben figyelembe vesszük a fenntarthatóság szempontjait is.

A precíziós mezőgazdaság (azon belül is a precíziós növénytermesztés) a korábbi elméleti munkákból mára átkerült a napi gyakorlatba. Ennek elemei a talaj előkészítéstől a betakarításig szinte minden területet lefednek.

Ezeknek a módszereknek, megoldásoknak a többségét a 20 hektár feletti nagybirtokokra dolgozták ki, így a jellemzően ennél kisebb területeken gazdálkodó hazai gazdák ezeket nem tudják közvetlenül átvenni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a precíziós mezőgazdaság legfontosabb módszerei ne lennének a kisebb földterületekre is adaptálhatók.

Drónok, a sokoldalú mezőgazdasági gépek

Szerencsére akadnak gépek, melyekre a fent leírtak nem vonatkoznak. Ilyenek a mezőgazdasági drónok, amik már lényegesen kisebb területen is sikeresen használhatók, beszerzésük pedig belátható időn belül megtérül.

A drón segítségével gyorsan és egyszerűen felmérhetők a mezőgazdasági területek. A földek felett átrepülve a drón többféle felvételt (fotó, infravörös) készít, amiket azután megfelelő célszoftver segítségével, számítógépen lehet elemezni.

A megfelelő sűrűséggel elvégzett drónos “felderítéseknek” köszönhetően idejében kiderül, ha gyomok, kártevők, vagy gombásodás veszélyezteti a növényeket. A drónfelvételek alapján sokkal hamarabb észlelhetők ezek a veszélyek, mint a hagyományos mezőgazdasági eszközök használata esetén. A drónfelvétel GPS koordinátái alapján pedig pontosan meghatározható a szükséges beavatkozás helye is.

A korai észlelés és a helyi beavatkozás következtében a gazdálkodónak a korábban megszokottnál sokkal kevesebb vegyszert kell alkalmaznia, ami a jelentős anyagi megtakarítás mellett azzal is jár, hogy kevesebb permet kerül a talajba. (Jelenleg a folyók szennyezésének egyik fő forrása az intenzív permetezés.)

A vadnyugattól a szabályozásig

A mezőgazdaság drónok használatában az USA messze megelőzte Európát. A drónhasználat ott spontán módon kezdődött, de hamar egyértelművé vált, hogy valamilyen szabályozásra szükség van.

Nincs ez másképp a többi országban sem. Egy 2020 elején végzett felmérés szerint a vizsgált 200 ország közül már 45-ben szabályozzák valahogyan a mezőgazdasági drónok használatát. Ez nagy előrelépés a korábbi évekhez képest és jól mutatja, hogy felgyorsult a folyamat.

Az európai gazdáknak ideális megoldás lenne a drónokkal végzett permetezés, viszont egy 2009-ben a növényvédő szerek korlátozott használatáról szóló direktíva (CED) korlátozza a vegyi anyagok levegőből történő szórását. (Ezt a korlátozást még a repülőgépes permetezés tiltására hozták.)

A direktívával lényegében ellentétes a 2020. májusában megjelentetett Farm to Fork (a farmtól a villáig) stratégia, ami 2030-ig a növényvédő szerek használatának 50 százalékos csökkentését irányozza elő. Ehhez kitűnő eszközök lennének a mezőgazdasági drónok, hiszen a fertőzött, veszélyeztetett területekre koncentrálva erősen csökkentik a kiszórt vegyszer mennyiségét. A mezőgazdasági vállalkozók tehát most arra kérik az Európai Bizottságot, hogy frissítse a már meghaladott 2009-es direktívát.

Mezőgazdasági drónok Európában

A szabályzáson dolgozóknak már nem kell friss ösvényeket kitaposniuk. Jó például szolgálhat Svájc, ahol a Svájci Mezőgazdasági Intézet felügyelete alatt egy 3 éves pilot projekt indult a permetező drónok szőlészeti alkalmazására. A gazdák szerint az eredmények magukért beszélnek, nem az íróasztal mögött kell ezekről a kérdésekről dönteni.

Franciaországban 2019-ben kezdtek kísérletezni a permetező drónokkal, de a légi permetezés tilalma miatt ezt abba kellett hagyni. A kísérletek csak 2021-ben indulhattak újra. A francia szakemberek is a kis területeket célzó, közvetlen permetezés előnyeit emelik ki.

A mezőgazdasági drónok Németországban sem terjedtek még el. 2020-ban még elenyésző számú gazda használta, azonban ez azonban várhatólag az egekbe fog emelkedni, hisz a német dróntörvény már készülőben van.

Idehaza is érezhető az igény a mezőgazdasági drónokra. Bár használatuk eddig csak kísérleti körülmények között zajlott, a típusengedélyezések megindulása arra mutat, hogy végre előbbre lépünk.

Összegzés

A mezőgazdasági drónok amellett, hogy segítik a gazdálkodók munkáját, a kevesebb permet célzott használata miatt hozzájárulnak a fenntarthatósághoz is. Az Egyesült Államok, Kanada és Kína jóval előrébb tart a mezőgazdasági drónok alkalmazásával, azonban szerencsére az Európai Bizottság és az EU tagországok is azon vannak, hogy előrébb lépjenek a mezőgazdasági drónok engedélyezése ügyében.

Kérj értesítést legújabb tartalmainkról!

További cikkeink

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Email
Twitter