Consumer termékek

Ajánlott drónok kezdőknek

A drónok másnéven multikopterek vagy pilóta nélküli légijárművek (UAV: Unmanned Aerial Vehicle), olyan távolról irányítható repülőeszközök, melyeket kezdetben katonai célokra alkalmaztak, de az utóbbi években szédítő sebességben terjednek el a lakosság körében is. Ez annak köszönhető, hogy számtalan feladatra lehet őket befogni, egészen játékos reptetéstől az iparági felhasználásig.

Méretük ennek megfelelően az egészen a kis zümmögő pár grammos, tenyérben elférő eszközöktől a több 10 kg-os repülő monstrumokig terjed.  Míg a kisméretű multikopterekkel akár a szobában is röpködhetünk, a legkomolyabb gépek engedély kötelesek. Ha drón vásárláson gondolkozunk fontos elsőkörben eldönteni, hogy milyen célra is szeretnénk használni új üdvöskénket.

A belépő kategóriás játék-drónok általában 4 motorral, gyorsulásmérővel és giroszkóppal szereltek, és repülési idejük és távjuk is elég szerény: átlagosan mindössze 4-8 perc repkedésre képesek egy töltéssel pár tíz méteres hatótávban.  Nem rendelkeznek GPS-el, és sajnos egy kisebb szél is tárgyaknak lökheti őket. Ezen drónokat „szénkefés” motorral látják el, melyek teljesítménye csekély, illetve élettartamuk is hagy kivetni valót maguk után. Kamerát nem, vagy csak nagyon ritkán szerelnek ilyen drónokra, hisz élettartamuk elég rövid.  Csak otthoni használatra ajánljuk őket, és érdemes hozzájuk cserealkatrészeket beszerezni. Ezen drónok talán egyetlen előnye, hogy nagyobb anyagi befektetés nélkül ráérezhetünk a drón-reptetés örömeire, és ha már itt tartunk érdemes a következő szintre ugranunk:

A középkategóriában széles spektrumban találhatunk meg olyan gépeket, amelyeket már kisebb kompromisszumokkal, de nyugodt szívvel tudunk ajánlani mindenki számára. Ez az a kategória, ahol már jellemzően minőségi, strapabíró anyagokból készült drónokkal találkozhatunk, melyekre HD, FULL HD vagy 4K kamerát is szerelhetnek. A gyorsulásmérő és giroszkóp mellett más szenzorokkal és funkciókkal is rendelkezhetnek már: helymeghatározó rendszer (GPS / GLONASS), gyorsindítás funkció, akadálykikerülési funkció, intelligens repülési módok, stb. Vezérlésük egyszerű és sokrétű: külön távirányítóval, mobilapplikációval és gesztusvezérlésű modelleket is találunk a piacon. Hatótávjuk elérheti a 2-3 kilométeres távolságot, és repülési idejük alulról súrolhatja akár a 20 percet is.

Méretük kompakt, könnyen hordozható, így kirándulásokra is magunkkal vihetjük őket. Találunk köztük „szénkefés” és „szénkefementes” drónokat is. Utóbbiak drágábbak, nagyobb teljesítmény leadására képesek, de hála a gyártók mérnökeinek leleményességének, találhatunk olyan ár-érték barát „szénkefés” motorral szerelt drónokat is, melyek stabilan, megbízhatóan teszik a dolgukat. Ezen kategóriába tartozó multikopterek felhasználása jóval változatosabb, mint belépő szintű társaiké: nem csupán játékszerként használhatjuk őket, hanem hála képstabilizációs megoldásaiknak képesek rezgésmentes, jó minőségű felvételek készítésére is, melyet számos területen kamatoztathatunk. Számtalan kiegészítővel vásárolhatjuk meg őket, ha rendszeresen fogjuk drónunkat használni, érdemes elgondolkodni olyan csomagajánlatokban is, melyek több akkumulátort, pót-prollereket, gyors-multitöltőt is tartalmaznak.

TELLO

  • Vagány repülő mutatványok,
  • EZ Shots gyorsvideók rögzítése,
  • Tanulj a drónokról játékos programozás segítségével!
Rotorok száma: 4
Brushless (“szénkefementes”): Nem
Méret: 98mm*92.5mm*41mm
Súly: 0,08 kg
Max. repülési idő: 13 perc
Max. repülési sebesség: 28,6 km/h
Akkumulátor: 1100mAh / 1S / 26 gramm
Működési hőmérséklet: 0° és 40°C között
Videó felbontás (max.): HD: 720P30
FOV: 82.6°
Gimbal: Nincs / elektromos képstabilizáció (EIS)
Fotó felbontás (max.): 5 MP
Memóriakártya: Nem
Repülési távolság: 100 m távolság, 50 m magasság
Akadályérzékelés: Nem
First-person view (FPV):
Automata repülési módok: Throw &Go, 8D fordulatok, Bounce mód
Élőkép felbontása: 720p
Élőkép-átviteli rendszer: Wi-Fi

Műszaki adatokról itt olvashatsz Összecsuk

SPARK

  • Kicsi és kompakt,
  • Gyorsindulási opció,
  • Akadály érzékelés,
  • 12MP kamera,
  • Gesztusvezérlés,
  • QucikShot üzemmód,
  • Active Track üzemmód
Rotorok száma: 4
Brushless (“szénkefementes”): Igen
Méret: 143mm*143mm*55mm
Súly: 0,3 kg
Max. repülési idő: 16 perc
Max. repülési sebesség: 50 km/h
Akkumulátor: 1480mAh / 3S / 95 gramm
Működési hőmérséklet: 0° és 40°C között
Videó felbontás (max.): Full HD: 1920×1080 30P
FOV: 81.9°
Gimbal: Van / 2 tengelyes mechanikus / vezérelhető
Fotó felbontás (max.): 12 MP
Memóriakártya: Micro SD, max. 64GB
Repülési távolság: FCC: 2 km; CE: 500 m
Akadályérzékelés: Igen
First-person view (FPV): DJI Goggles (átalakítóval)
Automata repülési módok: Advanced Gesture, QuickShot, ActiveTrack, TapFly, Tripod
Élőkép felbontása: 720p
Élőkép-átviteli rendszer: Enhanced Wi-Fi

Műszaki adatokról itt olvashatsz Összecsuk

Videó:

Elérhető variánsok:

SPARK Fly More Combo

DJI Spark Fly More Combo: A DJI Spark “Fly More Combo” kiegészítőcsomaggal + 1db akkumulátorral, 3 db akku egyidejű töltésére alkalmas multitöltővel + 2 db propellerrel, propellervédőkkel, egy hordtáskával és egy távirányítóval kapsz többet az alapfelszereltségnél.

Ajánlott drónok haladóknak

Azon szerencsések, akik kipróbálták már a drón-reptetés adta lehetőségek széles tárházát biztosan nem fognak tudni szabadulni a szabadság és látványvilág elképesztő élményétől. Ha belépő szintű drónodat valami komolyabbra cserélnéd, vagy egyből haladó szinten űznéd a drónozást, ne kételkedj döntésedben: a középkategóriás drónok olyan pluszt adnak reptetéseidhez, hogy már az első használatba vétel után elégedetten fogsz hátradőlni, tudván megérte.

Haladó kategóriás drónunkkal jóval hosszabb ideig, akár 18-30 percig is repkedhetünk, illetve ha a drónunk akkumulátor-töltöttsége a végét járja sem kell aggódnunk: drónunk automatikusan hazarepül, mielőtt lemerülne az akku.  Sőt, reptetés közben egyetlen gomb megnyomásával bármikor hazahívhatjuk szeretett zümmögő masinánkat. Természetesen rendelkeznek GPS és GLONASS kapcsolattal is, a hajszálpontos helyzetmeghatározás érdekében. Drónunk így kompenzálni tudja a nagyobb széllökéseket, automatikusan tartja a megadott pozíciót.

A megannyi szenzornak hála, olyanok is képesek biztonságosan repülni ezekkel a kompakt méretű drónokkal, akik korábban még soha nem reptettek. A szenzorok időben érzékelnek mindenféle akadályt, és időben lefékezve elkerülik az ütközéseket. Ezen funkciót a sebesség megszállottjai és a hazárdőrök ki is tudják kapcsolni.

Ezen kategóriában a legtöbbször WiFi kapcsolat jellemző, de már némely modell esetében OccuSync kapcsolódási technológia is elérhető a távirányító és a drónunk közötti adatátvitelre. Az utóbbi jóval nagyobb reptetési távolságot és élőkép-közvetítési minőséget biztosít, de WiFi kapcsolattal is kilométeres távokról beszélhetünk, ami a legtöbb esetben elégnek bizonyulhat.

A középmezőnyben szoftveresen is rendkívül bőségesen támogatott drónokról beszélhetünk: megannyi fél-automatikus illetve automatikus módot találunk. Képesek lehetnek tárgy, autó, vagy akár személy automatikus követésére és videófelvételre.

Drónunk 4K 30FPS videó rögzítésére képes kameráival olyan professzionális felvételeket készíthetünk, melyek abszolút megállják helyüket mozik vásznán is. Ez nagyban köszönhető a 3 tengelyes gimbalnak, mely függőlegesen, vízszintesen és oldalirányban is képes elmozdulni, biztosítva ezzel a teljesen remegésmentes képet. Számos felvételi mód közül választhatunk, több modell képes 1080p 120FPS – slow-mo – lassított felvétel rögzítésére, de akciófilmekbe illő előre konfigurált repülési módokkal készíthetünk olyan látványos felvételeket, amitől leesik az állunk.

Ezen drónokat tehát nem csupán hobbi felhasználásra, hanem már munkaeszköznek is tudjuk ajánlani, professzionális felszereltségük szinte bármely iparágban kamatoztatható. Számtalan kiegészítővel vásárolhatjuk meg őket, és ha rendszeresen fogjuk drónunkat használni, érdemes elgondolkodni olyan csomagajánlatokban is, melyek több akkumulátort, pót-prollereket, gyors-multitöltőt is tartalmaznak.

MAVIC AIR

  • 32 MP-es gömbpanoráma készítése,
  • összecsukható és könnyen hordozható,
  • 3 tengelyű gimbal & 4K kamera,
  • 3 irányú környezet-érzékelés,
  • SmartCapture üzemmód,
  • 21 perces repülési idő,
  • továbbfejlesztett Pilótasegéd Rendszer
Rotorok száma: 4
Brushless (“szénkefementes”): Igen
Méret: 168mm*184mm*64mm
Súly: 0,4 kg
Max. repülési idő: 21 perc
Max. repülési sebesség: 68,4 km/h
Akkumulátor: 2375 mAh/ 3S /140 gramm
Működési hőmérséklet: 0° és 40°C között
Videó felbontás (max.): 4K @30 fps
FOV: 85°
Gimbal: Van / 3 tengelyes mechanikus / vezérelhető
Fotó felbontás (max.): 12 MP
Memóriakártya: microSD, microSDHC, microSDXC, max. 128GB + beépített 8GB tárhely
Repülési távolság: FCC: 4 km, CE: 2 km
Akadályérzékelés: Igen
First-person view (FPV): DJI Goggles
Automata repülési módok: ActiveTrack, QuickShot, SmartCapture, TapFly, Tripod Mode, Cinematic Mode, Point of Interest,
Élőkép felbontása: 1080p
Élőkép-átviteli rendszer: Enhanced Wi-Fi

Műszaki adatokról itt olvashatsz Összecsuk

Videó:

Elérhető variánsok:

MAVIC AIR Fly More Combo

DJI Mavic Air Fly More Combo: A DJI Mavic Air “Fly More Combo” kiegészítőcsomaggal + 2 db akkumulátorral, 3 db akku egyidejű töltésére alkalmas multitöltővel, + 2 pár propellerrel, 1 akku-powerbank adapterrel és 1 hordtáskával kapsz többet az alapfelszereltségnél.

MAVIC PRO

PLATINUM

  • 30 perces repülési idő,
  • csendesebb repülés,
  • összecsukható,
  • 4K kamera,
  • RAW formátumú fotók,
  • 3 tengelyű mechanikus gimbal
Rotorok száma: 4
Brushless (“szénkefementes”): Igen
Méret: 305mm*244mm*85mm
Súly: 0,7 kg
Max. repülési idő: 30 perc
Max. repülési sebesség: 65 km/h
Akkumulátor: 3830 mAh / 3S / 240 gramm
Működési hőmérséklet: 0° és 40°C között
Videó felbontás (max.): 4K @30 fps
FOV: 78,8°
Gimbal: Van / 3 tengelyes mechanikus / vezérelhető
Fotó felbontás (max.): 12,35 MP
Memóriakártya: microSD, microSDHC, microSDXC, max. 128GB
Repülési távolság: FCC: 7 km; CE: 4 km
Akadályérzékelés: Igen
First-person view (FPV): DJI Goggles
Automata repülési módok: ActiveTrack, Tripod Mode, Gesture Mode, Cinematic Mode, Fixed-Wing Mode, TapFly, Terrian Follow, Point of Interest, Couse Lock, Waypoints, Home Lock
Élőkép felbontása: 720p, 1080p
Élőkép-átviteli rendszer: OcuSync

Műszaki adatokról itt olvashatsz Összecsuk

Videó:

Elérhető variánsok:

MAVIC PRO Fly More Combo

DJI Mavic PRO Platinum Fly More Combo: A DJI Mavic PRO Platinum “Fly More Combo” kiegészítőcsomaggal + 2db akkumulátorral, 3 db akku egyidejű töltésére alkalmas multitöltővel, + 2 propellerrel, 1 akku-powerbank adapterrel, 1 autóstöltővel és 1 hordtáskával kapsz többet az alapfelszereltségnél.

MAVIC 2 PRO

  • Hasselblad L1D-20c 1″ CMOS szenzor,
  • 10-bit Dlog-M színprofil,
  • 4K 10Bit HDR Support a lenyűgöző felvételekért,
  • 31 perc repülési idő,
  • mindenirányú akadályérzékelés
Rotorok száma: 4
Brushless (“szénkefementes”): Igen
Méret: 322mm*242mm*84mm
Súly: 0,9 kg
Max. repülési idő: 31 perc
Max. repülési sebesség: 72 km/h
Akkumulátor: 3850 mAh / 4S / 297 gramm
Működési hőmérséklet: -10° és 40°C között
Videó felbontás (max.): 4K @30 fps
FOV: 77°
Gimbal: Van / 3 tengelyes mechanikus / vezérelhető
Fotó felbontás (max.): 20 MP
Memóriakártya: microSD, microSDHC, microSDXC, max. 128GB + 8GB beépített tárhely
Repülési távolság: FCC: 8 km; CE: 5 km
Akadályérzékelés: Igen, mindenirányú
First-person view (FPV): DJI Goggles Racing Edition (ajánlott)
Automata repülési módok: P-mode, S-mode, T-mode, illetve Hyperlapse, QuickShots, ActiveTrack 2.0 (Trace, Parallel, Spotlight), Point of Interest 2.0, Waypoint(hamarosan), TapFly, Cinematic Mode
Élőkép felbontása: 1080p
Élőkép-átviteli rendszer: OcuSync 2.0

Műszaki adatokról itt olvashatsz Összecsuk

Videó:

Elérhető kiegészítő:

MAVIC 2 Fly More Kit

Mavic 2 Fly More Kit kiegészítőcsomag: A Mavic 2 Fly More Kit kettő darab intelligens akkumulátort, 1 darab Mavic 2 autós töltőt, egy darab akkumulátortöltő hubot, 1 darab powerbank átalakítót, 2 pár (low-noise) propellert és egy darab Mavic 2 válltáskát tartalmaz.

MAVIC 2 ZOOM

  • 24-48 mm optikai zoom kamera,
  • 12 MP 1/2.3” CMOS szenzor,
  • 48MP szuperfelbontású fotó,
  • 4x-es veszteségmentes zoomolású Full HD videó,
  • Dolly Zoom,
  • Hybrid Autofókusz rendszer,
  • 31 perc repülési idő,
  • mindenirányú akadályérzékelés
Rotorok száma: 4
Brushless (“szénkefementes”): Igen
Méret: hzamarosan
Súly: 0,9 kg
Max. repülési idő: 31 perc
Max. repülési sebesség: 72 km/h
Akkumulátor: 3850 mAh / 4S / 297 gramm
Működési hőmérséklet: -10° és 40°C között
Videó felbontás (max.): 4K @30 fps
FOV: 83°
Gimbal: Van / 3 tengelyes mechanikus / vezérelhető
Fotó felbontás (max.): 12 MP
Memóriakártya: microSD, microSDHC, microSDXC, max. 128GB + 8GB beépített tárhely
Repülési távolság: FCC: 8 km; CE: 5 km
Akadályérzékelés: Igen, mindenirányú
First-person view (FPV): DJI Goggles Racing Edition (ajánlott)
Automata repülési módok: P-mode, S-mode, T-mode, illetve Hyperlapse, QuickShots, ActiveTrack 2.0 (Trace, Parallel, Spotlight), Point of Interest 2.0, Waypoint(hamarosan), TapFly, Cinematic Mode
Élőkép felbontása: 1080p
Élőkép-átviteli rendszer: OcuSync 2.0

Műszaki adatokról itt olvashatsz Összecsuk

Videó:

Elérhető kiegészítő:

MAVIC 2 Fly More Kit

Mavic 2 Fly More Kit kiegészítőcsomag: A Mavic 2 Fly More Kit kettő darab intelligens akkumulátort, 1 darab Mavic 2 autós töltőt, egy darab akkumulátortöltő hubot, 1 darab powerbank átalakítót, 2 pár (low-noise) propellert és egy darab Mavic 2 válltáskát tartalmaz.

Ajánlott drónok versenyzőknek

Ki ne álmodozott volna arról, hogy madárként repkedjen az égben átélve a teljes szabadság varázsát vagy, hogy épp vadászpilótaként száguldjon, dacolva a fizika törvényeivel? A drónok világával megtapasztalhatod ezt az érzést.

Szeretett multikoptereinket ma már szinte bármilyen célra befoghatjuk a hobbi célú felhasználástól kezdve, a professzionális felhasználáson át egészen az ipari felhasználásáig. Repülni is tudnak, gyorsak is, miért is ne használhatnánk őket versenyzésre?

A drónok általában rendelkeznek akadályérzékelő rendszerrel, ami egy elég fontos funkció, ha nem szeretnénk minden tereptárgynak nekiütközni, és a távirányításban sem vagyunk gyakorlottak. Drónunk így automatikusan érzékel, és közbe avatkozik, nem enged ütközni minket.  Jó tudni azonban, hogy ez a biztonsági funkció a legtöbb esetben kikapcsolható, és drónunkat „Sport módba” állítva megnyílhat előttünk a szabad száguldás világa. Multikopterünk így nagyobb sebességre lesz képes, de javasoljuk ezen opció felelősségteljes használatát.

Hatalmas szintet léphetünk a drón-versenyzés élményében, ha VR-szemüveget használunk. Drónunkra felszerelt kamera képét VR-szemüvegbe közvetítve FPV (First Person View) nézetben röpködhetünk, ezáltal sokkal realisztikusabban élhetjük át a mozzanatokat.

A drón-versenyzés következő szintjét az adja, mikor már nem érjük be a gyártók által megálmodott drón-modellekkel. Az igazán elhivatottak a nagyobb sebesség, a kisebb válaszidő, a könnyebb összsúly érdekében saját zümmögő csoda készítésére hajtják a fejüket. Ebben a gyártók sokszor a segítségünkre tudnak lenni, hisz olyan kifejezetten versenyzésre kifejlesztett motorokat, propellereket, szabályzókat, szabályzó programozókat és egyéb kiegészítőket bocsájtanak rendelkezésre külön-külön is, melyekkel akár 140 km/óra sebességet is elérhetünk.

Világszerte elterjedőben vannak a profi drón-versenyek szervezése is. A játékosok VR-szemüveggel és saját készítésű modelljeikkel állnak ki egymás ellen versenyezni. Tereptárgyakkal tarkított, meglehetősen nehéz terepeken, pl. raktárházakban jelölnek ki útvonalakat, és a ledekkel felszerelt drónoknak a világító kapukon kell áthaladniuk szédítő sebességgel. Ebben a szakmában persze nem ritka, hogy a versenyző drónja bánja a baját egy-egy félresikerült manővernek, azonban a száguldás szerelmeseinek garantáltan felejthetetlen és addiktív lesz már az első repülés is.

GOGGLES

A DJI Goggles használata egy kényelmes módja az FPV repülésnek DJI eszközökkel. Ötvözi a nagyméretű, minőségi lencsepárokat, a nagy hatótávolságot, az akadásmentességet és a fotó és videókészítés irányítását. Az intelligens repülési funkciókkal, mint az ActiveTrack-el, a TapFly-al, a Terrain Follow-al, a Cinematic móddal vagy a Tripod móddal egy teljesen más repülési dimenzió érhető el.

GOGGLES

RACING EDITION

DJI Goggles Racing Edition a DJI versenyzésre kihegyezett VR-szemüvege. Az elődjénél megismert előnyök mellett újdonság többek közt a Sphere Pano és a videó visszajátszás lehetősége.

SNAIL

KIEGÉSZÍTŐK

Versenyre optimalizált meghajtási rendszerek és kiegészítők. A DJI Snail család berkeiben megtalálunk olyan mesterien megtervezett versenymotorokat, propellereket, szabályzókat, szabályzó programozókat és egyéb kiegészítőket, melyek megadják a versenyzőknek a szükséges pluszt a győzelemhez.

Kamerastabilizátorok

Biztosra vesszük, hogy mindenki volt már olyan szituációban, amikor olyan felejthetetlen élményeket élt át, ami videófelvételért kiáltott. Zsebéhez kapva, mobiljával rögzítette a maradandó pillanatokat, majd elégedetten hátradőlt… mikor azonban később megtekintette a felvételt, szomorúan tapasztalta, hogy bármennyire is igyekezett egyenesen tartani a mobiltelefont, a videóanyag kézremegésekkel és rángatásokkal van teli, rémisztően amatőrnek hat. Tovább rontja a helyzetet, ha mozgás közben, vagy mozgó járműről próbáltunk meg videózni. Ezt a problémát az elterjedt szelfibotok sem képesek orvosolni, így a gyártók a drónoknál is ismert gimbalt kezdték el implementálni hordozható formátumba.

Ez hozta el az igazi forradalmat az amatőr videókészítés világában, hisz egy kisebb beruházással professzionális, szinte teljesen remegésmentes, film minőségű felvételeket tudunk készíteni. A gimbal, azaz a többtengelyes vízszintes iránytűtok, nem új keletű dolog, működési elvét igazából már az ókorban ismerték, ezt spékelték meg a fejlesztők következő generációs motoros stabilizációs rendszerrel, amely így már képes közömbösíteni szinte az összes remegést, rázkódást a felvételeken.

Kamerastabilizátorok fajtái

Mobiltelefonos kézi stabilizátor

Alapvetően két fajta kamerastabilizátorral találkozhatunk a piacon. Beszélhetünk egyrészt mobiltelefonos kézi stabilizátorokról, melyeknél a saját mobiltelefonunkat használjuk képalkotásra. Használata pofonegyszerű: pálcaszerű stabilizátorunk végére csatlakoztatjuk a mobilunkat, rögzítjük azt, és máris lélegzetelállító felvételeket készíthetünk.

Saját kamerás kézi stabilizátor

A másik elérhető formátum esetében kamerát is találunk a stabilizátorunk végén, nyilván felár ellenében. Ezekkel a kamerastabilizátorokkal azonban jóval professzionálisabb, szebb felvételeket készíthetünk, mintha mobiltelefonunk kameráját használnánk. A legtöbb ilyen megoldáshoz pluszban a telefonunkat is csatlakoztathatjuk, hogy rögtön lássuk az elkészült képeket, vagy épp az élővideó kontrollképét.

Bármelyik verziót is válasszuk igényünknek és pénztárcánknak megfelelően,
biztosak lehetünk benne, hogy határozott előrelépést fog hozni a kép és videóalkotásunk terén.

OSMO

OSMO Mobile 2

OSMO Mobile 2

A DJI OSMO család legújabb tagja 2018-ban jelent meg, és a méltán sikeres elődöt sikerült a gyártónak felülmúlnia. Mobiltelefonunkat csatlakoztatva képessé válunk profi, remegésmentes videók készítésére hála a háromirányú gimbalnak. Elődjénél könnyebb, mindössze 485 gramm, és mégis 3-4x olyan hosszú, akár 900 perces akkumulátoridővel számolhatunk, amit akár mobilunk töltésére is felhasználhatunk.

Lenyűgöző Timelaps, Motionlaps, Hyperlapse vagy akár Slow-mo videófelvételeket készíthetünk egyetlen gombnyomással. ActiveTrack technológiának köszönhetően az Osmo Mobile 2 automatikusan a felvenni kívánt tárgy felé fog nézni, mozgás közben is. Nem kell többet választani aközött, hogy rögzítsünk egy pillanatot, vagy a részesei legyünk.  

DJI OSMO

A DJI OSMO-val olyan tiszta, tűéles, remegésmentes felvételeket rögzíthetünk, melyek akár mozik vásznára is megfelelőek lehetnek, hála az integrált Zenmuse X3 kamerának. Az automata panoráma funkcióval 360°-os felvételeket készíthetünk egyetlen gombnyomással, illetve elérhetőek Photo Burst, Timelapse, Auto panorama és Selfie Panorama fotómódok is.

Felbontását tekintve maximálisan 4K/30fps-sel tud rögzíteni és 12 MP-es képeket készíthetünk vele. A DJI Osmo a Zenmuse X5 szériával is kompatibilis, ami az M4/3 szenzorjának hála még látványosabb felvételeket tesz lehetővé.

DJI OSMO +

A DJI OSMO továbbfejlesztett változata abban különbözik, az alapmodelltől, hogy jobb Zoom lehetőségekkel számolhatunk a fejlettebb lencsének hála, illetve szenzációs Motion Timelapse rögzítési móddal is kiegészítették az extrák tárházát.

Ami még szintén változás, az a megnövelt kapacitású intelligens akkumulátor, amivel körülbelül +20% üzemidőt nyerhetünk.

Kapcsolódó hírek

aeroscope
Lajos Kovács
A drónreptetés új korszaka?

Míg a világon milliószám adják el a belépő szintű játékdrónokat, hobbidrónokat és az ipari felhasználású multikoptereket is, egyre átláthatatlanabb feladatnak